Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Tisztelt Nemzetes Hölgyek és Nemzetes Urak!

Egy nagyon jól sikerült klubnapról szeretnék beszámolni.

A 2017. április 29-én tartott klubnapunkon első programként v. Takács Pál nemzetes úr és kedves felesége, Hóka Mónika nemzetes asszony egy kb. 1 órás előadást tartott az I. Világháborúban íródott és arról szóló versekből és írásokból.  Előadtak többek között v. Somogyvári Gyula és v. Gyóni Géza (akit a Kárpát-medencei Vitézi Rendben posztumusz vitézzé avattunk), továbbá más költők verseiből. Látványos és nagy formátumú előadás volt. Köszönjük ezúton is a nemzetes úrnak és kedves feleségének.

A második program v. Rihmer Aurél főkapitány úr írásának – A Nagy Háború okai – felolvasása volt. A jelenlévők több érdekes történetet és eseményt tettek hozzá az előadási anyaghoz kiegészítésként, melyet alaposan megvitattunk.

Ennek a komoly anyagnak a közzétételét kérték a rendtársak, ezért az alábbiakban csatolom.

 

Rendtársi üdvözlettel:

v. Illyés Zsolt

 

***

                                                                                                   A Nagy Háború (1914-1918) okai

 

1871-ben Versailles-ben kikiáltották a Német Császárságot, miáltal az addig több száz önálló fejedelemségre tagolt német birodalom egységessé vált. Azért Versailles-ben kiáltották ki, mert a porosz seregek 1870-ben legyőzték Franciaországot és Párizst is megszállták. A franciák a béke fejében jelentős hadisarcot fizettek és át kellett adniuk Németországnak Elzászt és Lotharingiát. A későbbiekben a franciák célja ezen területek visszaszerzése lesz, tehát alapját képezi egy német-francia ellentétnek.

A Kis- Német Egység létrejötte -mivel Ausztria kimaradt belőle- teremtette meg a Német Császárságot, avagy birodalmat. Egy igen erős gazdasági nagyhatalom jött létre. Ez a német állam részt kért magának az Európán kívüli területekből és indítványozta a világ újbóli gazdasági felosztását. Tételesen, gyarmatokra kívánt szert tenni, hogy hozzá jusson az olcsó nyersanyaghoz és munkaerőhöz. Ezen törekvései viszont szembe mentek Anglia és Franciaország érdekeinek. Németország és Franciaország érdekei Marokkóban is összeütköztek. Tehát a gyarmatok miatt létre jött egy Francia – Német – Angol ellentét. Ennek legfőbb oka Németország igen erőteljes flottafejlesztési programja volt, ami egyértelműen jelezte, hogy a Német Birodalom ki akar jutni a világtengerekre, és ott gyarmatbirodalmát kívánja bővíteni.

A másik háborús gócpont a Balkán volt, ahol három birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország és a Török Birodalom érdekei ütköztek össze. A Balkán jó része ekkor még török függőségben volt, bár sok esetben ez csak névleges volt.

Az Orosz Cári Birodalom célja volt kijutni az Adriai-tengerhez, hogy ott kikötőkhöz jusson. Oroszország legnagyobb problémája, hogy tengeri kikötői télen befagynak, kivéve Murmanszk kikötőjét. Ugyan így télen igen nehezen voltak használhatóak a távol-keleti kikötői is. Az oroszok a szerbek felhasználása által kívánták elérni céljaikat. Mint a bizánci patriárkátus utóda a moszkvai pátriárka, egyházi védelmet hirdetett a szerb ortodox egyház és tagjai felett. Ezen a címen Oroszország 1877-ben a szerbek oldalán megtámadta a Török Birodalmat. Miután az oroszok döntő győzelmet arattak a szultán ellen, az 1878 márciusában kötött san stefanói békében saját céljaik szerint kívánták a Balkánt átrendezni. Ezzel azonban a többi európai nagyhatalom nem értett egyet, mivel nem akarták, hogy az oroszok kijussanak a világtengerekre. 1878 júniusában a berlini konferencia újra tárgyalta a balkáni kérdést, és többek között arról is határozott, hogy Bosznia, Hercegovina és a Novipazari Szandzsák – korabeli szóhasználatban egyszerűen csak Szandzsák – katonai ellenőrzése a Monarchiát illeti meg. Ezzel tehát Andrássy és Bécs céljai is teljesültek, hiszen a birodalom nem annektálta, csupán okkupálta a forrongó országot. 1878. július 29-én lépte át az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege a Száva folyót, hogy a berlini kongresszuson elfogadott határozat értelmében ellenőrzése alá vonja a fenti területeket. Az okkupáció annyit jelent, hogy a térség jogilag a Török Birodalom része marad, de kormányzatilag és felügyeletileg a Monarchiához tartozik. Magyarország így formailag visszaszerezte egyik történelmi területét, a Bosnyák Királyságot. Az okkupációs megoldás tehát formálisan nyitva hagyta a terület tényleges hovatartozásának a kérdését.

A Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia 1879. október 7-én Bécsben 5 évre megkötötte az úgynevezett Kettős Szövetséget, amit csak 1888-ban hoztak nyilvánosságra. A szövetség célja Oroszország terjeszkedésének megállítása. Oroszország a Monarchiával és Németországgal ugyan is nem csak a Balkánon állt szemben, hanem „Lengyelország” térségében is. Lengyelországot ugyan is 1795. október 24-én felosztotta egymás között Ausztria, Poroszország és Oroszország.

1882-ben a Kettős Szövetséghez harmadikként csatlakozott Olaszország is. Az olaszok célja, hogy Észak-Afrikában bővítsék érdekszférájukat. Egyben a szerződéssel elvben lemondtak Fiume, Trieszt és Dél-Tiroli terjeszkedési igényükről. Mint utóbb kiderült, az elvet nem követte a gyakorlat. Az olasz és Osztrák-Magyar Monarchia flottája uralhatta volna az Adriai és Földközi-tengert a franciák ellenében, mivel az angol flottát a németek kötötték volna le. Így az olasz és részben a németek afrikai céljai is elérhetőek lettek volna.

A Hármas Szövetségre válaszul 1893-ban létrejött az Orosz – Francia szövetség, majd 1904-ben a Francia – Angol szövetség. Ezt nevezték entente cordiale (antant)-nak, avagy szívélyes egyetértésnek. 1907-ben pedig megkötötték az Angol – Orosz szövetségi megállapodást.

Ugyan Szerbia és Oroszország között nem volt aláírt katonai szerződés, a szerbek mindenkor számíthattak Oroszország támogatására. 1912-ben megkötötték a Balkáni Szövetséget Törökország ellen. Ezen szövetség tagja volt Bulgária, Szerbia, majd csatlakozott hozzá Montenegró és Görögország.

Tehát, 1907-re kialakultak Európában a katonai tömbök. Nem véletlen hogy az ezen tömbökön kívül eső európai háborúk nem váltak világégéssé. Ilyen háború volt 1911-ben az Olasz – Török háború és 1912 -1913-ban a balkáni háború. Ez utóbbit a Balkáni Szövetség államai megnyerték Törökország ellenében. Ezen háborúk nem érintették kollektívan a nagyhatalmak érdekeit, noha Olaszország többször is kérte a németek és a Monarchia segítségét. Olaszország szövetségeseinek ekkor azonban fontos volt Törökország jóindulatának a megnyerése. Meg kell jegyezni, hogy a Hármas Szövetség védelmi szövetség volt, tehát akkor kellett a tagoknak hadba lépni, ha egyiküket támadás éri. Esetünkben viszont ez nem állt fenn, mivel a háborút hódító jelleggel az olaszok kezdték meg.

A Hármas Szövetség pontjai:

  1. cikkely: A Magas Szerződő Felek kölcsönösen békét és barátságot fogadnak egymásnak, és nem fognak vállalni sem szövetséget sem kötelezettséget, amely államaik valamelyike ellen irányul. Kötelezik magukat, hogy az esetleg felmerülő általános jellegű politikai és gazdasági kérdések megvitatásában részt vesznek, és ezen kívül ígéretet tesznek, hogy saját érdekeik figyelembe vételével egymást kölcsönösen támogatják.
  2. cikkely: Abban az esetben, ha Olaszországot közvetlen provokáció nélkül Franciaország bárminő okból megtámadná, a két másik szerződő fél köteles a megtámadott felet minden erejével segíteni és támogatni. Ugyanez a kötelezettség hárul Olaszországra, ha Franciaország Németországot közvetlen provokáció nélkül megtámadná.
  3. cikkely: Ha a Magas Szerződő Felek közül egyet vagy kettőt közvetlen kihívás nélkül támadás érne, és háborúba keveredne két vagy több olyan nagyhatalommal, amelyek a jelen szerződést nem írták alá, akkor a casus foederis egyidejűleg valamennyi magas szerződő félre nézve beáll.
  4. cikkely: Abban az esetben, ha valamely nagyhatalom, amely a jelen szerződést nem írta alá a Magas Szerződő Felek valamelyike államainak biztonságát fenyegetné és a fenyegetett fél ennek következtében kénytelen volna ennek következtében háborút viselni ellene, a másik két fél kötelezi magát, hogy szövetségesükkel szemben jóindulatú semlegességet fog tanúsítani. Ebben az esetben mindegyikük fenntartja magának a jogot, hogy részt vegyen a háborúban amennyiben tanácsosnak véli, hogy szövetsége ügyével azonosítsa magát.
  5. cikkely: Ha a Magas szerződő Felek valamelyikének békéjét az előbbi cikkek felsorolta esetekben veszély fenyegetné, a Magas Szerződő Felek egymást idejekorán értesíteni fogják a katonai rendszabályokról, amelyek esetleges együttműködés esetén alkalmazandók volnának. Kötelezik magukat, hogy mostantól kezdve a háborúban való közös részvétel valamennyi esetben csak együttesen kölcsönös megállapodás alapján fognak fegyverszünetet, békét vagy szerződést kötni.
  6. cikkely: A Magas Szerződő Felek kölcsönösen megfogadják, hogy a jelen szerződés tartalmát és létrejöttét titokban tartják.
  7. cikkely: A jelen szerződés a ratifikációk kicserélésének napjától számított 5 évig marad érvényben.

 

A balkáni háború után Szerbia két tengeri kikötőt követelt magának, amelyeket Albániától vett volna el. Albánia területi épségét viszont a Monarchia garantálta, így Szerbia és a Monarchia között megnőtt a politikai feszültség. Ugyan is 1912-től a Monarchia és Olaszország protektorátusa volt Albánia területe.

Bár a Török Birodalom a Balkánon szembe került az Osztrák-Magyar Monarchiával, katonai és politikai érdekei azt kívánták, hogy a Központi Hatalmakhoz – ekkor még Németország, a Monarchia és Olaszország – csatlakozzon. Ennek oka, hogy főleg Anglia a Török Birodalom teljes felosztását szorgalmazta. Ezt pedig a szultán nem engedhette meg. Míg Magyarország csak történelmi területeit kívánta visszaszerezni, addig Anglia és részben Franciaország hódítani akart a törökök kárára.

Megjegyzendő, hogy ezen Angol – Francia törekvés hosszú távú hatása volt a török szultánság megszűnése, a birodalom szétverése és az egységes szunnita kalifátus 1924-es megszűnte. Ezzel szétesett a muszlim szunnita egység és a közös birodalmi irányítás, aminek hosszú távú következménye a mai közel-keleti válság és az Európára özönlő migránsok áradata.

A Török Birodalom szétverésének másik eredménye volt az erőszakkal létrehozott Szerb – Horvát – Szlovén királyság 1918-as kikiáltása – a későbbi Jugoszlávia -, ami magában rejtette az 1991-1995 közötti Délszláv háború csíráit. Tehát, 1907-re kialakultak a katonai tömbök, de a feszültségek nyugvópontra jutottak. Ezt a viszonylagos nyugalmat borította fel a Monarchia azzal, hogy 1908. október 5-én a már katonailag megszállt Bosznia- Hercegovinát annektálta, avagy jogilag is hozzá csatolta Ausztria – Magyarországhoz. Ez ellen Szerbia és Oroszország fellépni készült, de harciasságukat a Német Császárság katonai mozgósítása letörte, így beletörődtek a helyzetbe. Törökország szintén nem ellenkezett, mivel a területeket lényegében már 1878-ban elveszítette. Mivel az annektált területeken sok szerb élt, és Szerbia a területekre, mint ősi szerb földre nézett, igen feszülté vált a térség nemzetiségi viszonya. A szerbeket pedig hátulról tüzelték a szláv egység nevében az oroszok is, hiszen ők még mindig ki akartak jutni a tengerhez.

Megjegyzendő, hogy a Délszláv háború (1991-1995) egyik tétje szintén az volt, hogy a szerbek kijussanak a tengerhez és ott orosz katonai bázis jöhessen létre.

A császári és királyi kiáltvány szövege:

„Népeimhez!

Leghőbb vágyam volt, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke műveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam.

A gondviselés másként határozott.

Egy gyűlölettel telt ellenség üzelmei kényszerítenek, hogy a béke hosszú esztendei után kardot ragadjak monarchiám becsületének védelmére, tekintélyének és hatalmi állásának megóvására és területi épségének biztonságára.

A szerb királyság, amelyet állami létének első kezdetétől fogva egészen a legújabb időkig úgy elődeim, mint én is támogatásban és segítségben részesítettünk, gyorsan felejtő hálátlansággal már évekkel ezelőtt az Ausztria-Magyarország elleni ellenségeskedés útjára lépett.

Az a rendelkezésem, amellyel Boszniában és Hercegovinában teljesített három évtizedes áldásos békemunka után ezekre az országokra kiterjesztettem uralkodói jogaimat, Szerbiában a féktelen szenvedély és elkeseredett gyűlölet kitöréseivel fogadtatott, holott ez ország jogait semmi tekintetben nem sértette. Kormányom akkor az erősebbnek szép jogával élve, a végletekig elvitte elnézését és engedékenységét, csak csapatainak a békelétszámra leszállítását és azt az ígéretet kívánta Szerbiától, hogy a jövőben a béke és a barátság útján fog járni.

Amidőn két évvel ezelőtt a török birodalommal állt harcban Szerbia, kormányom ugyancsak a mérséklet szellemétől vezettetve, a monarchia legfontosabb életfeltételeinek megóvására szorítkozott. Elsősorban ennek a magatartásnak köszönhette Szerbia a háború céljának elérését.

Nem teljesült az a reménység; hogy a szerb királyság méltányolni fogja kormányomnak hosszú tűrését és békeszeretetét és be fogja szavát váltani. Mindig magasabb hullámokat vet az Ellenem és Házam ellen érzett gyűlölet. Mindig leplezetlenebbül lép előtérbe az a törekvés, amely Ausztria-Magyarországgal elválaszthatatlanul egybetartozó területek elszakítására irányul.

A határon bűnös áramlat csap át, amely a monarchia délkeleti részén az állami rend alapjainak megingatására, a népnek, amelyről olyan atyai szeretettel gondoskodom, az uralkodóház és a haza iránti hűségtől való eltántorítására és a felnövő ifjúság félrevezetésére s az őrület és a hazaárulás bűnös tetteire való felizgatására irányul. Gyilkos merényleteknek egész sorozata s egy tervszerűen szőtt és keresztülvitt összeesküvés, melynek borzasztó sikere szíven talált Engemet és hű népeimet: íme, ezek messze látható véres nyomai a Szerbiából munkába vett és vezetett titkos üzelmeknek.

Ezt a tűrhetetlen aknamunkát meg kell állítani: Szerbia ezen folytonos kihívásának véget kell vetni, ha sértetlenül fenn akarjuk tartani monarchiám méltóságát és becsületét, ha a folytonos megrázkódtatásoktól meg akarjuk óvni annak állami, gazdasági és katonai fejlődését.

Hiába tett kormányom még egy utolsó kísérletet, hogy békés eszközökkel érje el azt a célt s komoly figyelmeztetéssel megfordulásra bírja Szerbiát. Szerbia visszautasította kormányomnak mérsékelt és igazságos kívánságait és megtagadta azon kötelességek teljesítését, amelyek népek és államok békés együttélésének természetes és szükséges alapjai.

Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem. Ebben a komoly órában tudatában vagyok elhatározásom egész horderejének s a Mindenható előtti felelősségnek.

Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.

Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára.

Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré és hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak.

Bízom Ausztria-Magyarországnak önfeláldozó lelkesültséggel telt vitéz hadseregében. És bízom a Mindenhatóban, hogy fegyvereimnek adja a győzelmet.

Ischl, 1914. július 28.

Ferenc József s. k.      gróf Tisza István s. k.”

 

Miben bízhatott Ferenc József és gróf Tisza István?

Először is bízott Törökország haderejében – bár tudhatták, hogy annak értéke kétes -, amely a szerbek és oroszok ellen felvonulhat, ha nem kap támadást az antant többi államától, és azokat egy időre lekötheti. Törökország biztonságát a Monarchia és Olaszország flottájának Földközi-tengeri uralma jelenti, hiszen az angolokat lekötik a németek, miáltal a francia flotta ellen a központi hatalmak helyt tudnak állni. Tájékoztatáskén csatolom a főbb európai hadiflották számát. Lásd, vastagon szedve lásd a korszerű és nem elavult tengeri erőket.

Zárójelben a Tenger című folyóirat adatai 1914-ből, a 20 évnél fiatalabb egységek tekintetében legfőképp. A szakirodalomban a legkülönbözőbb számok láttak napvilágot, pl. angol 48 – német 28 csatahajószám, stb. Ezek viszont azért téves adatok, mert összekeverik a különböző hajótípusokat és figyelmen kívül hagyják, hogy 1906-ban a haditengerészet terén gyökeres technikai forradalom állt be. Ezért, a Tenger című lap adatait vettem alapul 1914-re, a legfőbb egységek terén és Ezzel számolom az erőviszonyokat. Ezek a zárójeles számok.

Miért vállalta még is Ferenc József császár és király és a köré csoportosuló politikai elit a háborút?

Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének 1914. június 28-án Szarajevóban történő meggyilkolása igen erős parázs volt a tűzfészekben. A merénylet alkalmat adott a Monarchiának arra, hogy katonailag leszámoljon a Monarchia területén élő szerbeket folyamatosan bujtogató Szerbiával. Mit több, Szerbia katonailag megszállt néhány Albán határ menti területet is, igaz, azokat nemzetközi nyomásra utóbb kiürítette. A magyar és német hadvezetésnek számolnia kellett azzal, hogy a Monarchia és Szerbia konfliktusa egy kiszélesedő háborúba torkollhat.

Közben a Hármas Szövetség kibővült Romániával még az 1910-es évek elején. Románia a Balkánon akart terjeszkedni, főleg Bulgária rovására. Az 1913-as második balkáni háború során Szerbia, Románia, Görögország állt Bulgáriával szemben, majd Törökország is megtámadta Bulgáriát. Ezzel a háborúval szétesett a Balkáni Szövetség. A háború megerősítette Szerbia, Montenegró és Görögország érdekszövetségét, valamint közel hozta politikailag egymáshoz Romániát és Oroszországot.

1914-1918 között hadrendben

álltak zárójel nélkül

(1914-ben hadrendben állt közülük)

?- jellel a szakirodalomban lévő kétes adat.

Németország Osztrák – Magyar Monarchia Törökország Olaszország Anglia Franciaország Oroszország
csatahajó

dreadnought

19     (16)    4 (3) 1 szuper csatahajójuk volt, ami 1914. augusztusában készült el Angliában. A törökök hadba lépése miatt a hajót az angolok végül megtartották maguknak.      6 (6)    35 ?

(23 + 1)

A háború alatt 4 hajó is épült

   7     (4) (0)

4 ekkor még csak épült, volt, amit 1913-ban bocsátottak vízre.

csatacirkáló    8       (5)       15  

(10)

pre-dreadnought (2 osztályú csatahajó) (20)    6 (6)        10    

(10)

   9     (6)    7 (7)
sorhajó

(3. osztályú csatahajó)

(2)    9

(6 + 3 db 20 évesnél idősebb hajó. A statisztika csak 6 hajóval számol.)

 

 

   3    11    30

(30)

19   (9)

(ebből 10 teljesen elavult, ezért eleve csak 9-el számoltak)

10

(1 db ami viszonylag korszerű)

5 db. volt közülük a Fekete tengeren

parti páncélos    8    2    1    15    4    2
páncélos cirkáló    9 22? (3)

A 22-es szám téves adat lehet.

   10    34 22

(19, de ebből 5 régi)

   6
cirkáló

(védett cirkáló)

62

(A fele 20 évnél idősebb)

14 (11)

(mind fiatalabb 20 évnél)

   2    14 135

(ebből csak 74 fiatalabb 20 évnél)

14

(ebből 5 idősebb 20 évnél)

12

(ebből 2 db. volt a Fekete tengeren)

 

torpedó- romboló 261

(ebből 140 korszerű)

116

(ebből 77 korszerű)

   8    57 499 (ebből csak 260 db nevezhető korszerűnek) 116

(ebből 84 korszerű)

104

(ebből 17 db volt a Fekete tengeren)

torpedónaszád 98 151 30 124 147 151 43

(ebből 13 volt a Fekete tengeren)

tengeralattjáró 367 (50) 77 (6)    1 79 191 (80) 77 136 ?

(8)

Ebből 5 volt a Fekete- tengeren)

 

(Bak József: Hadihajók típuskönyv, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1984. és a Tenger folyóirat két cikke 1914-ből)

(A „?” jeles tételek szerepelnek a szakirodalomban, de furcsának tűnnek.)

(A Földközi-tengeri flottafölényéről a Központi Hatalmaknak lásd bővebben: Csonka Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete című könyvében.)

 

Antant és a Központi Hatalmak összevetése, ha Olaszország hű marad a Hármas Szövetséghez 1914-ben, a legfontosabb tengeri egységek terén.

 

Központi Hatalmak Antant
csatahajó

dreadnought

25 28 (a lefoglalt török csatahajóval együtt)
csatacirkáló 5 10
pre-dreadnought (2 osztályú csatahajó) 26 23
sorhajó

(3. osztályú csatahajó)

22 59 (közel a fele teljesen elavult már 1914-ben is. Mint később kiderült, az összes ilyen hajó elavulttá vált a háború során.)

 

A flották értékéről így vélekedtek a Központi Hatalmak oldalán. A német csatahajók páncélzata sokkal jobb az angolokénál, továbbá tüzérségük is sokkal jobb, noha kaliberre kisebbek. Jütland (Skagerrak)-nál 1916-ban kiderült, hogy csatacirkálóik is jobbak voltak az angolokénál. A német tengerésztisztek és legénység jobban kiképzett az angolokénál. Az angol tengerészek kiképzése kívánnivalókat hagy maga után, hajóik nem a legjobban megtervezettek és nem a legjobb anyagokból készült. Tüzérségük az egységes német Krupp lövegekhez képest, több cégnél készült, így hatékonyságuk nem egyenletes. A francia hajók túl magas építésűek és rossz konstrukciójúak. A francia hajók páncélzata igen rossz minőségű, személyzetük fegyelmezetlen, lőporuk pedig szinte hasznavehetetlen. Az orosz flottát pedig számításba se kell venni. A Monarchia flottáját a kor egyik legkorszerűbb hajóhadának tartották, megjegyzem, méltán. Ezek után érthető, hogy az I. világháború során az angolok lényegében nem tudták legyőzni a német flottát, de a monarchia flottáját sem tudták legyőzni az antant hatalmak.

A Központi Hatalmak Olaszország semlegessége esetén is bizakodóan néztek a tengeri hadviselés elé. Olaszországgal együtt pedig, a Földközi-tengeren a fölényük igen jelentős volt.

  • Megjegyzem, hogy a Skageraknál (Jütlandnál) 1916.06.31-1916.06.01 csatában ezen flották csaptak össze (lásd az alábbi táblázaton), és lényegében a németek nyertek. A németek kevesebb és kisebb kaliberű löveggel, több találatot értek el, bebizonyítva a német tüzérség kiválóságát és egyben a német hajók jobb páncélvédettségét is.
Német flotta

16 csatahajó

5 csatacirkáló

6 régi csatahajó (sorhajó)

11 könnyűcirkáló

61 romboló

 

Lövegek száma 1194 db

Elért találatok száma: 120 nehéz és 107 kis lövedék

Veszteségek:

1 csatacirkáló

1 régi sorhajó

4 könnyűcirkáló

5 torpedónaszád

62 300 t

2551 halott és 507 sebesült

Angol flotta

28 csatahajó

9 csatacirkáló

8 páncélos cirkáló

26 könnyűcirkáló

79 romboló

1 repülőgép-anyahajó

Lövegek száma 1850 db

Elért találatok száma: 100 nehéz találat és 42 kis lövedék

Veszteségek:

3 csatacirkáló

3 páncélos cirkáló

8 romboló

 

113 300 t

6094 halott, 674 sebesült, 177 hadifogoly

 

Otrantónál pedig Horthy bizonyította a Monarchia flottájának kiválóságát.

Itt a Monarchia 3 cirkálója 3 rombolója és 1 tengeralattjárója találkozott az olasz-angol és francia kötelékkel, 3 cirkálóval és 14 rombolóval és 22 őrhajó. Az antant cirkálók lövegei nagyobbak és messzebb hordtak, mint Horthy hajóinak lövegei. Horthy nem veszít hajót, míg az angolok 2 rombolót, 2 szállító gőzöst, 12 őrhajót elveszítettek. A Monarchia 2 cirkálója megsérült, de megsérült 1 angol cirkáló és 10 őrhajó is.

A Dardanelláknál pedig bebizonyosodott, hogy a 3. osztályú csatahajók (sorhajók) teljesen elavultak az új csatahajók és csatacirkálók ellen.Továbbá a Központi Hatalmak bízhattak a balkáni államok egymás közötti feszült helyzetében és talán Bulgária revansvágyában is.Bízhatott még a császári hadvezetés abban is, hogy nem volt felfegyverezve jelentősebb orosz haderő, noha 1910-óta az oroszok elkezdtek fegyverkezni. Emberi számítás szerint az oroszoknak minimum egy év kell a hadba lépéshez – vagy nagyobb haderő bevetéséhez-, addig pedig a szerb kérdést el lehet rendezni. Az orosz Fekete-tengeri flotta pedig nem képviselt számottevő erőt. A Patyomkin páncélos sorhajó és társai ekkora már elavult hajók. Jól jellemzi az orosz flotta erejét, hogy volt olyan tengeri csata az I. Világháború során, ahol 5 orosz páncélos sorhajó, 3 könnyűcirkáló és 12 romboló nem bírt a török flottát erősítő egykori német SMS Geoben, a török flottában Yavuz Sultan Selim csatacirkálóval, és az SMS Breslau, törököknél Midilli nevű könnyűcirkálóval és 2 kísérő rombolójukkal.Németország jelezte, hogy Romániát távol tarja a harcoktól, mi több, Románia Oroszország kárára kívánna terjeszkedni.Tehát az Osztrák- Magyar Monarchia 1914. július 28-án viszonylagos nyugalommal üzenhetett hadat Szerbiának. 1914. augusztus 1-én Németország hadat üzent az oroszoknak, majd augusztus 3-án a németek a franciáknak is hadat üzentek. Augusztus 4-én Németország és Anglia között is beállt a hadiállapot. Augusztus 5-én pedig a Monarchia is hadat üzent Oroszországnak. Augusztus 12-én Franciaország és Anglia is hadat üzent a Monarchiának. Törökország november 12-én lépett be a háborúba a Központi Hatalmak oldalán, főleg Oroszország ellen. Kivárásának egyik oka, hogy szövetségeseitől Bosznia 1908-as annexiójáért rekompenzációt várt. A Hármas Szövetség VII. cikkelyét ugyan is idő közben kibővítették, amit az olaszok 1903-ban nyilvánosságra hoztak. E szerint a Monarchia minden ideiglenes vagy állandó területi gyarapodásáért Olaszországot területi rekompenzáció illeti meg. Az olaszok Tripoliszt és Albániát kívánták megszerezni. Ez vezetett el az 1911-es olasz-török háborúhoz. 1911 november 5-én az olaszok Tripoliszt annektálták is, így a VII. cikkely értelmében a rekompenzáció megtörtént. Az olaszok a Monarchia és Szerbia háborújában jelezték, hogy nem érdekük Szerbia megvédése, de ha a Monarchia területe így megnő, rekompenzációt fognak kérni.

Ennek ellenére 1915. április 26-án, az angol diplomácia eredményeként, Olaszország az antant oldalán lépett be a háborúba Németország és a Monarchia ellen. Az olasz pálfordulás oka az volt, hogy a britek győztes háború esetére Olaszországnak ígérték átadni Trentinot, Tirolt, Isztriát és Triesztet. Az angolok tudták, hogy mit kell felajánlaniuk, mivel 1915 januárjában az olaszok a Monarchiától Trentino átengedését követelték, majd márciusban már Dél-Tirolt és az osztrák tengerpartot is maguknak igényelték, míg Triesztből olasz bábállamot akartak csinálni semlegességük fejében, a rekompenzáció címén, noha a Monarchia jogilag nem tett szert területi gyarapodásra a háború addigi időszakában. Az angolok mind azt, amit az olaszok kértek, egy laza tollvonással odaígérték nekik. A németek érezték, hogy az olaszok átállni kívánnak az antant oldalára, ezért kérték a Monarchiát, hogy elégítse ki az olasz igényeket. A Monarchia Albániát és bálkáni térségeket kínált fel az olaszoknak, de történelmi területeit nem kívánta átengedni.

Viszont a Központi Hatalmak közül, az 1882-ben csatlakozott és így létrejött Hármas Szövetség egyik tagja, az Olaszok kivárásra alapoztak és cserbenhagyták szövetségeseiket!

Az antant hatalmakhoz hamarosan, augusztus 23-án csatlakozott Japán, mert szemet vetett a németek Csendes-óceáni birtokaira, továbbá ki akarta használni a helyzetet Kína nagyobb arányú megszállására. Mivel Japán az antant oldalán lépett be a háborúba, lényegében kifogta a szelet az angolok vitorlájából és azok kénytelenek voltak eltűrni Japán terjeszkedő politikáját. Japán viszont megtagadta, hogy az európai hadszíntérre katonákat küldjön. A háború után az egykori német gyarmatok pl. a Marshall-szigetek, Karolina-szigetek, Mariana-szigetek, Palau stb. Japáné lett.

  •  Meg kell jegyeznem, hogy a háború végén pont az angol csapatok fogják kikergetni az olaszokat több Adriai-tengerparti területről. Ráadásul az olasz árulás miatt, a megnyíló olasz – osztrák-magyar front (Isonzó-Doberdó), hatalmas katonai erőket kötött le a Monarchia részéről, és azt több frontos háborúra kényszerítette. (Az olasz front a Monarchiától 2-300 ezer fő halottat és sebesültet követelt.)A másik tényező, amivel nem számoltak, az abban állt, miszerint Oroszország csapatait fegyverek nélkül küldte ki a frontra. Kezdetben 3 katonának volt 1 puskája. Az oroszok abból indultak ki, hogy létszámfölényük elég nagy, az emberért nem kár. Tehát az elesettek fegyverét felveszi a fegyvertelen és az harcol tovább.Külön ki kell emelnem, hogy ha nem következik be Olaszország pálfordulása és árulása, akkor a Központi Hatalmak viszonylag hamar lezárhatták volna a háborút, még mielőtt az USA hadba lép. Az olasz árulás miatt azonban a Központi Hatalmak hosszú távon kilátástalan helyzetbe kerültek.

A Központi Hatalmak terveit Olaszország árulása keresztbe húzta, mivel így a Földközi-tengeren antant tengeri fölény jött létre, ami lehetővé tette a Török Birodalom elleni támadásokat, miáltal ez a szövetséges nagyban meggyengült. Az olasz árulás igen váratlan lépés volt, mivel az 1882-ben megkötött Hármas Szövetséget 1911 októberében ismét megerősítették. A Szövetséget 1882 után összesen négy alkalommal erősítették meg!

Az olaszok az átállást azzal próbálták katonailag indokolni, hogy hosszú tengerpartjukat gyenge flottájukkal nem tudnák megvédeni. De ez egy igen gyenge indoklás volt.

Ezért is tartom hazaárulásnak azt, hogy olasz nemzetiségű, olasz állampolgároknak egyesek vitézi címet árusítottak és osztogattak. Ez olyan, mint ha Luftwaffe pilóta kapna angol Viktória-keresztet London bombázásáért. Arról nem is beszélve, hogy mindmáig az olasz haditengerészet napja és legfőbb ünnepe június 10-e, mivel 1918-ban ezen a napon süllyesztették el a magyar Szent István csatahajót. A hajó mindmáig a monarchia tengerészeinek hadisírja.Románia szintén kivárt még 1914-ben a hadba lépéssel. Semlegességük fejében Erdély politikai autonómiáját és Bukovina egy részét követelték. Bukovina esetében a kérést a Központi Hatalmak támogatták, de az erdélyi kérdéstől elzárkóztak. Erdély esetében csak egyházi és oktatási engedményeket kínált fel a Monarchia.

Románia 1916. augusztus 27-én hadat üzent egykori szövetségeseinek a Központi Hatalmaknak. Románia célja ekkor már Erdély és egyéb magyar területek (pl. a Bánság) megszerzése, továbbá Bukovina bekebelezése volt.

  • Megjegyzem, hogy a románok azonban hamar összeomlottak és 1918. május 7-én aláírták a Bukaresti békét. A magyar politikai és katonai vezetést terheli a felelősség, élükön gr. Károlyi Mihállyal és Linder Bélával (katonatiszt (tüzérkari ezredes), a Károlyi Mihály-kormány hadügyminisztere, a Berinkey-kormány tárca nélküli minisztere, a Tanácsköztársaság bécsi katonai megbízottja, majd a délszláv csapatok által megszállt Pécs polgármestere), hogy utóbb még is elveszítettük Erdélyt, noha a hágókat a győzedelmes magyar haderő ellenőrizte eredetileg.
  • Megjegyzem, hogy a II. magyar hadsereg doni katasztrófáját a 8. olasz, valamint a 3. és 4. román hadsereg megfutamodásának köszönhettük a II. világháború során.

A Központi Hatalmak még az olasz és román árulás ellenére is viszonylag jól mérték fel egy európai háború kimenetelét. Győzhettek volna, ha az USA nem lép be a háborúba az antant oldalán. Ezt azonban 1914-ben nem lehetett előre látni, különösen nem, mivel ekkor igen kiélezett gazdasági, politikai és katonai helyzet állt fent Japán és az USA között.Az USA 1917. április 6-i hadba lépése nagyban meggyengítette a Központi Hatalmakat, pedig ekkora már igen jól álltak. Oroszország kilépett a háborúból, Románia békét kötött, az angolokat megverték a törökök a Dardanelláknál, stb.

Az USA esetében le kell számolnunk egy legendával, miszerint az USA a Lusitania angol „utasszállító” 1915. május 7-én történt elsüllyesztése miatt lépett hadba, noha még a tankönyvek is ezt hozzák fel indokul, mivel a hajó elsüllyedésekor több USA állampolgár is meghalt. A Lusitania csak névleg volt utasszállító, mivel 12 db. 15.2 cm-es löveg volt rajta és a hajózási kódkönyv is felfegyverzett cirkálóként jelölte meg. Rakománya pedig jó részt hadianyag, például lőgyapot és töltények voltak. A németek a hajó utasait előzetesen, fizetett újsághirdetésekben figyelmeztették, hogy a hajót hadihajónak tekintik és el fogják süllyeszteni. Tehát a németek nem követtek el háborús bűncselekményt. Háborús indoknak pedig igen gyenge hivatkozás, mert az USA közel két év múlva lépett csak be a Nagy Háborúba hadviselő félként.

Megjegyzendő, hogy a Lusitania eredeti rakománylistája még most sem kutatható, és a hajóroncsot sem lehet igazán kutatni.Mit akart az USA Európában? Az USA a háború során hadiszállításokkal támogatott mindenkit, aki hajóval el tudott menni az áruért. A gyakorlatban ez csak az antant államainak, leginkább Angliának sikerült. Az I. Világháború előtt az európai hatalmaknak az USA 2.5 milliárd dollárral tartozott. 1919-re viszont már Európa államai tartoztak neki 15 milliárd dollárral. Az angol bankok aranytartaléka átvándorolt az USA-be, így az USA aranytartaléka 1919-ben már három milliárd dollár volt. Az USA hadba lépésének oka, hogy biztosítsa az antant győzelmét, miáltal lehetővé váljon a felé meglévő európai tartozások kiegyenlítése. Egyben európai piacokra is szert tett. 1914-ben az USA termelésének 10%-a jutott külföldre, míg 1919-ben ez a szám már 16%-on állt.

Megjegyzem, hogy a II. Világháború után Anglia és Franciaország, mivel aranyfedezetük már 1914-1918 között az USA-ba vándorolt, piacokkal fizet az USA-nak. Avagy felbomlanak a nagy gyarmatbirodalmak, hogy azok helyén az USA gazdasági ereje nőhessen tovább.

 

Az I. Világháborút lezáró békék utóhatásai:

A Nagy Háború kimenetele ismert, így erről most nem szólnék. Viszont a háborúnak máig ható hatásai vannak, mivel az I. Világháborút lezáró békék felborították az addig kialakult világrendet. Olyan új határokat húztak meg, amelyek borítékolták a II. Világháború kirobbanását. Hiszen Németországot a Párizs körüli békében indokolatlan nagy arányban alázták meg, Magyarországot Trianonban minden etnikai határt számon kívül hagyva csonkították meg. Törökország szétverésének eredménye máig hat a Közel-Keleti válság formájában, illetve az iszlám fundamentalizmus megerősödésében. Ugyan is a Török Birodalom szétesése magával vonzotta a török vezette szunnita kalifátus megszűnését is. A balkáni rendezésbe kódolták a Délszláv háborút, továbbá Japán birtokainak németek rovására történő Csendes-óceáni gyarapítása pedig elősegítette Japán és az USA erősödő szembenállását, ami szintén a II. Világháborúba torkollott. De említhetném Németország és Lengyelország szerencsétlenül meghúzott határvonalát is.

Ki kell mondani, hogy a Nagy Háborút lezáró békék, lényegében csak fegyverszünetek voltak, amik magukba kódolták a II. Világháború kitörését. Sok esetben pedig az I. Világháborús „békekötésekben” elkövetett súlyos hibákat a II. Világháborút lezáró békekötésekben sem sikerült megfelelően rendezni.

 

Néhány irodalom:

  • Bignió Gyula tengerészkapitány: A hadviselő államok tengeri hadereje,
  • Tenger havi folyóirat, IV. évfolyam, 1914. szeptember-október, IX-X. füzet, 322-338. oldal
  • Galántai József: Magyarország az első világháborúban, Korona, Budapest, 2001
  • Schwanda Gusztáv: Az orosz és török hadiflotta Tenger havi folyóirat, IV. évfolyam 402-405. oldal.    
  • Pölöskei Ferenc: Tisza István, Gondolat, Budapest, 1985
  • Csonka Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, Kossuth Kiadó, Budapest, 2014
  • Bak József: Hadihajók típuskönyv, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1984.

 

Elhangzott: Budapesten, 2017.04.29-én, a Kárpát-medencei Vitézi Rend klubnapján.

 

Írta:

v. Gerlefalvy-granasztói Rihmer Aurél

Történész

a Kárpát-medencei Vitézi Rend főkapitánya

 

 

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás