Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

A Doni katasztrófa 75. évfordulóján országszerte megemlékezéseken vettek részt a Kárpát- medencei Vitézi Rend tagjai. Cegléd, Győr, Abony településekről érkezett tudósítás. Cegléd   A Ceglédi Uránia moziban történelmi visszatekintéssel, novellával, dokumentum film vetítéssel emlékeztek Cegléden a Doni tragédia 75. évfordulójára. A második magyar hadsereg 1942 júliusában indult el a végzetes doni frontszakaszra. A veszteségekről nem állnak […]


A Vitézi Rend ez évi utolsó programja advent harmadik vasárnapján Lébényben zajlott. A reformáció 500. évfordulója alkalmából a város evangélikus templomában Istentisztelet keretében avattunk emléktáblát.   Koháry Ferenc, a város evangélikus lelkésze ezt követően vendégül látta a résztvevő vitézeket egy kötetlen, remek hangulatú beszélgetésen.


A Kárpát-medencei Vitézi Rend 2017. évet lezáró állománygyűlését Budapesten tartotta. A rendezvény keretében ismeretterjesztő előadások hangoztak el rövid, korabeli filmek bemutatásával. Végül a Vitézi Szék kitüntetéseket adományozott az arra méltó rendtársaknak. Fotó: v.Bognár Imre Tivadar


tápszentmiklós

Reformációi emlékünnepség Tápszentmiklóson A Reformáció 500. évfordulója alkalmából 2017. október 29-én rendezett emlékünnepségre gyűlt össze a Tápszentmiklósi Református Egyházközség valamennyi tagja és a meghívott vendégek. A tápszentmiklósi református templomban tartandó Reformációi Istentiszteleten Isten megtartó kegyelmét hirdette Tóth András, a Pápai Református Egyházmegye esperese. Az Istentisztelet után következett a Reformációi Emlékünnepség, amelyen Albert András tápszentmiklósi református […]


Nagyszabású rendezvénynek adott otthont október 28-án és 29-én Nyalka és Tápszentmiklós. Szombaton vitéz Demeter György rendtársunk szervezésében egy egész napos előadássorozat hangzott el a Nemzet Megmaradása és Felemelkedése címmel. A rendezvény szentmisével kezdődött a nyalkai templomban, majd megemlékezéssel folytatódott. A világháború áldozataira emlékeztünk, a templom falán található márvány emléktáblákat koszorúztuk meg. A megemlékező beszédben elhangzott: […]


Debrecen v. Filep Csaba őrmester úr a hősi emlékműnél Miskolc, Tiszalúc Rendünk az 1956 forradalom és szabadságharc ez évi ünnepségén  október 20-án a miskolci Földes Ferenc gimnázium előterében lévő 56’-ban lelőtt rendtársunk vitéz Oláh Miklós emléktábláját koszorúzta meg v.Tóth László törzskapitány, v. Zombory István hadnagy úr és v. Nagy Hunor Levente úr. Október 23-án hagyományainkhoz […]


Vadász Laktanya

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, és a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezésében a nagy múltú Vadász Laktanya emléktábla avatásán v. Albert Tibor képviselte rendi ágazatunkat.


CEGLÉD „Kik életünk nagy részét békeidőben éltük és éljük, ne feledkezzünk meg arról mit is köszönhetünk az aradi mártíroknak-fogalmazott Cegléd alpolgármestere a Nemzeti gyásznapon.”   2017. október 6-án (pénteken) 16 órakor az Eötvös téren , Nagysándor József emléktáblájánál emlékeztünk és koszorúztunk az ARADI VÉRTANÚKRA emlékezve.   A Kárpát-medencei Vitézi Rend nevében koszorút helyezett el: vitéz […]


Doberdó

A sors úgy hozta, hogy július 16-án nem vehettem részt az Isonzó Expressz által szervezett zarándok úton. Így került sor a szegedi Neritium valamint a szegedi VMDK tagozatának tervezett úton ” ha felmegyek a doberdói Nagyzughegyre ” szeptember 21- 24 utamra. Szeged  – Muraszombat – Maribor – Ljublana –  Krányszkagora – KOBARID – Tolmin – […]


Vitézi rend

A Vitézi Rend megtisztelő meghívást kapott Debrecenbe a Benedek Elek Könyvtárba, ahol G. Orosz Piroska mutatta be Életszikrák c. verses kötetét. Írók, költők, előadóművészek és irodalom kedvelők, akik legtöbben csak közösségi oldalakon keresztül álltak kapcsolatban, most személyesen is megismerhették egymást. A bemutató során a szerzővel Salláné Kazsuba Gyöngyi beszélgetett, a versekből felolvasott Ugró Éva Anna […]


Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás