Vitézi Rend

Lébény  és környéke már több ezer éve ezelőtt is  lakott  volt. A Hanság, a Rábca és a Mosoni-Duna  mellékágainak  közelsége  jó életlehetőséget biztosítottak a vadászathoz és az  állattartáshoz.  A legrégebbi leletek a Kr. előtti 5. éveredből származnak.  A Római Birodalom idején  épített Limes egyik helyőrsége a Quadrata itt állt a közelben, egyenlő távolságra Arrabona (Győr) és Ad Flexum (Óvár) erődjétől.  Ehhez egy katonai és egy polgári település kapcsolódott.

Ebben az időszakban több nomád nép is  megjelent a környéken, mint pl. a kelták és a germánok a római idők végén pedig a hunok és az avarok. Az elmúlt száz év ásatásai sok értékes leletet tártak fel.  Itt folyt a Kárpát-medence  legnagyobb kiterjedésű  X-XI. századi faluásatása, amelynek során a  nagyméretű avar településen a betelepülő magyarok  térhódítását is kimutatták.   A honfoglalás idején még több kisebb település vette körül Lébényt.  Moson vármegye védelmére besenyőket és székelyeket telepítettek a környékre.

A Fertő ill. a  Hanság mocsarai és a Duna mellékágai közti részekre akadályokat, un. eszterhókat építettek, hogy a betörő bajorokat  kerülő utakra kényszerítsék. Ezek  később II. és III Konrád császár betörései idején jó szolgálatot tettek, mert a támadók jó része a mocsárba veszett.  István király 1009-ben megalapította győri püspökséget és Moson megyét felmentette a salzburgi érsek fennhatósága alól. Lébénynek ekkor már volt temploma.    A bencés monostor megalapítása  1199. táján történt  amikor a bajor származású Geur (Győr)  nemzetségbeli Pot ispán és testvére Chepán (István)  comes ide hívták  a  szentmártoni bencéseket. Együttesen adományozták nekik a környékbeli birtokokat.

A Szent Jakab apátsági templom és a kolostor építése 1206-ban történt. Mivel a kegyuraktól  sok adományt kaptak, nagyon igényes, francia kőfaragók által készített templomot építettek. Általában 10-15 szerzetes tartózkodott itt, akik elkezdték a környéken a gazdálkodás fejlesztését. A tatárjárást, hála az erős kőépületnek átvészelték a lébényiek. A falut viszont felégették. A megye lakosainak jó része sajnos a nádasokban való rejtőzködés alatt megfagyott.  Ezután  jelentek meg a  a német telepesek, mivel Frigyes osztrák herceg zsarolására a nehéz helyzetben levő IV. Béla király kénytelen volt engedményeket tenni.  1271-ben Ottokár cseh király lerombolta Moson várát. A lébényi templomot is ostromolták, ami ugyan megmaradt, de a falut felégették.

Sajnos  a háborúk tovább folytatódtak, mert a németek  mindig itt törtek  be a országba. Mátyás király 1478-ban Lébény mellett táborozott, ekkor intézkedett, hogy a kolostor birtokait adják vissza  a szerzeteseknek.  Rövid békés fejlődés után 1529-ben a Bécs ellen vonuló Szulejmán  szultán seregei feldúlták a megye jó részét így Lébényt is. A templomot felgyújtották.  A bencések ekkor Pannonhalmára menekültek.  Ekkor kezdtek Lébénybe költözni a horvátok, akiket akkoriban tótnak neveztek. Leszármazottaikat a horvát hangzású ill. a Tóth családnévről lehet felismerni. A falut a legnagyobb pusztulás 1538-ban érte, amikor a Bécs ellen vonuló Kara Musztafa seregei felgyújtották a templomot, amelynek tornya és boltozata leomlott.  A bécsi vereség után visszavonulva az egész megyét bosszúból letarolták és számtalan embert legyilkoltak.

Lébényben, hasonlóan sok dunántúli városhoz és községhez, már az 1500-as évek második felére a magyar és német lakosok nagy része önként áttért a lutheránus hitre, a horvátok  viszont nem.

Ekkor kapták meg az evangélikusok Szent Margit plébániatemplomot, amely kőből épült, de fából volt a tornya.  Ez a Fő út és a Damjanich u. elágazásánál  állt. A  bécsi béke, amelyet Bocskai István kötött 1606-ban, egy ideig még vallásszabadságot nyújtott. A harangot és a temetőt is közösen használták a katolikusokkal.

1629-ben, az ellenreformáció idején  Zichy Pál földesúr, országbíró ezt a templomot is visszavette, és Eőry György lelkészt valamint a tanítót  elűzte.  Kérelmet írtak gróf Eszterházy Miklós nádorhoz, de  nem lett eredménye. I.Rákóczi György erdélyi fejedelem harcainak köszönhetően, az 1647-évi VI. tv. alapján visszaadták, amit Musai Gergely is említ. 1659-ig Maris György, majd utoljára Osváth András volt a lelkész. A tanítót  Donsa Mátyásnak hívták.   A feszült légkört jól jellemzi, hogy 1648-ban az evangélikusok a búcsú napján egy a lelkészükkel kötekedő katolikus legényt agyonütöttek. 1659-ben Zily Márton kanonok, főesperes akart itt egyházlátogatást tartani, de nem engedték be. 1663-ban, I. Lipót idején a templomot végleg elvették, a lelkészt és a tanítót elűzték. Ez a templom már nincs meg, mivel 1841-ben,  leégett  és 1878 -ban, már romos állapotában lebontották.

Nehéz idők következtek az evangélikusokra. Egy ideig csak titokban gyakorolhatták a hitüket. A pozsonyi vésztörvényszék 1673-ban számos lelkészt gályarabságra ítélt. Végre az 1681-es soproni országgyűlés megengedte, hogy minden megyében épülhet két un. artikuláris templom. Ezek többnyire félreeső helyen lettek kijelölve. Mivel Moson megyében, elérhető távolságban nem jelöltek ki ilyet, ezért  több mint 100 éven át a  30 km-re levő Tétre  jártak templomba. Ez volt az igazi zarándoklat, mert igét hallgatni mentek, ráadásul heti nehéz munkájuk után.

Ha az időjárás ezt  nem engedte meg, akkor otthon a házaknál olvasták fel az igét és hozzá a posztillás könyvből a prédikációt, az énekeskönyvből pedig énekeltek.

(folytatjuk)

Koháry Ferenc 

evangélikus lelkész