Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja


v. József Árpád főkapitány úr temetésével kapcsolatos információk.

Május 13.-án 12 órakor a Mátyás templomban lesz a szentmise és búcsúztatás, utána Alcsúton lesz a temetőben a temetés. A Várba csak engedéllyel lehet behajtani, pl. rokkant kártyával. Parkolni nem lehet, csak a Bécsi kapu téren és környékén, a Dózsa tér és környékén óránként 440 Ft-ért. Max három órán keresztül lehet parkolni egy helyen. A Várbusz 16/A visz fel a Szentháromság térre a Széll Kálmán térről oda és vissza.

József Árpád főherceg, a Habsburg–Lotaringiai család nádori ágának feje május 1-jén visszaadta lelkét a Teremtőnek. A Kereszténydemokrata Néppárt őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak, és ezzel a nekrológgal adózik tisztelettel a főherceg emlékének. Isten nyugosztalja, és az örök világosság fényeskedjék neki!

József Árpád 1933. február 8-án született József Ferenc főherceg és Anna Monika szász királyi hercegnő gyermekeként. „Itt születtem, ez a hazám” – jelentette ki határozottan, noha 1944-ben szüleivel és testvéreivel el kellett hagyniuk az alcsúti kastély békés világát. Azt a kastélyt, amit még a legmagyarabb Habsburg, József nádor épített. Botanikus kertet a most elhunyt József Árpád dédapja, József Károly varázsolt köré, aki túl azon, hogy megalkotta a cigány nyelvkönyvet, gazdálkodó cigány családokat telepített a birtokra.

József Árpád életének javát Portugáliában töltötte. Itt szerzett közgazdasági diplomát, itt házasodott, itt született nyolc gyermeke, és itt vált a fatimai Szűzanya őszinte tisztelőjévé. Mindeközben egy pillanatra sem feledkezett meg magyarságáról. Amerre járt, jó hírét vitte hazánknak. Elmélyült tudása, közvetlen, szerény modora, magával ragadó barátságos mosolya tette mindezt hitelessé.

Mire a hosszú számkivetésből hazatérhetett, az alcsúti kastély már leomlott, a botanikus kertet felverte a gaz. Nagyapját követve ő lett a Vitézi Rend negyedik főkapitánya. A csodával határos módon épen maradt alcsúti kápolnában avatásra is sor kerülhetett. A család emlékét a környék egykori lakosai megőrizték, a felújított kápolnában közösen adhattak hálát.

„Itt születtem, ez a hazám!” József Árpádot a fatimai jelenés századik évfordulóján, május 13-án kísérik utolsó útjára, amikor porhüvelye visszatér hazánkba.

 

Isten nyugosztalja, és az örök világosság fényeskedjék neki!

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás