Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

A Kárpát-medencei Vitézi Rend 2023. április 22.- én délelőtt 11 órai kezdettel, tisztújítással egybekötött országos állománygyűlést tartott Cegléden, Kossuth Lajos városában. Az esemény méltó helyszínen, a Ceglédi Református Nagytemplomi Gyülekezet termében zajlott.

A rendezvény főszervezője és házigazdája v. Korondi Miklós Budapest és Pest vármegye Vitézi Törzsszék vezetője volt.

A tisztújító állománygyűlés az Országos Vitézi Szék tagjainak ünnepélyes bevonulásával kezdődött. Az értekezletet v. Korondi Miklós nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent nemzetes hölgyeket és nemzetes urakat, a meghívott vendégeket és a református egyházközösséget.

A Magyar Hiszekegy közös elmondása után, az elmúlt időszak Hadak Útjára lépett vitézeire emlékeztünk, néma főhajtással. Az emlékezés után nagytiszteletű v. Albert András lelkipásztor úr igehirdetése és áldása következett, majd meghallgattuk v. Szebeni Szilvia előadásában a „Magyar vagyok” c. dalt.

v. Korondi Miklós házigazda tájékoztatást nyújtott Cegléd főbb nevezetességeiről és ismertette az ünnepélyes állománygyűlés napirendi pontjait. Ezt követően v. Tóth László törzskapitány úr tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt időszak eseményeiről, majd bemutatta az Országos Vitézi Szék tagjait. A bemutatást követően v. Varga András főszéktartó törzskapitány úr átadta a kinevezési okmányokat az újonnan megválasztott tisztviselőknek, melyet az ünnepélyes eskütétel követett. Ezután egy félórás szünet következett.

A szünetben a házigazdák vendégül látták a résztvevőket, és itt mondunk köszönetet a családtagoknak, nemzetes asszonyoknak, az áldozatos munkájukért, akik kifogástalan esztétikai és íz világot tártak elénk.

A szünetet követően a teremben lévő Madách 200 c. kiállítással kapcsolatban egy színvonalas, remek előadást hallhattunk Dr. Juhász István egyetemi docenstől. Hozzászólások, kérdések és válaszadások következtek, majd az értekezlet 15 óra 30 perckor véget ért.

Ezzel új időszámítás és korszak kezdődött a Kárpát-medencei Vitézi Rend életében. A kinevezetteknek és kitüntetett vitézeknek szívből gratulálunk! A feladat óriási!

Jelszónk: „Minden ember annyit ér, amennyi a tettei!”

vitéz Szász Ottó tkp.








WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás