Vitézi Rend
Közel Tatához, a Gerecse egyik tündéri völgyében búvik meg az 528 lelket számláló szépen rendezett kertes családi házaival, a majd felében német származású lakosú Vértestolna. A főutca derekán található Páduai Szt. Antalról elnevezett, XVIII. században épült római katolikus templom, amelyben július 14-én szentmisét tartottak az üldözött keresztények emlékére. A szertartáson megjelentek a Közép-Magyarországi Vitézi Rend több törzskapitányságának vitézei, közöttük ceglédiek is.
A miséző atya a szamaritánus példabeszédén keresztül szólt a felebaráti szeretet fontosságáról. Miszerint észre kell vennünk mások nehézségeit, és szívünkkel gondolkodva éljük meg mások iránti szeretetünket, lehajolva az elesetthez. Mert a szerető szív tettekben nyilvánul meg, ha kell, nem sajnálva saját javaink egy részét. Nem a mások rossz döntéseiről, sebeiről kell beszélni, hanem gyógyítani kell, akár saját kényelmünket feladva, segítségünket nem csak egy pillanatra, hanem hosszabb távra biztosítva. Így tett Jézus is az emberiséggel. „Kérjük az Úristen kegyelmét, hogy segítse meg az üldözött keresztényeket!” – zárta a prédikációt a pap. Szász Ottó törzskapitány és zenésztársa gitármuzsikája, s az által szervezett énekkar méltón emelte a szertartás színvonalát.
A vitézi rend tagjai ezt követően megtekintette Baudentisztl Tibor és felesége Georgina nemzetes asszony által faragott csodálatos székelykaput. Amelynek postaládáján a következőfelirat olvasható:
„Ha eljön a nap és a hazámért az életem kell adnom,
Ne kételkedj testvér, én tálcán odanyújtom!
Mert vérem minden cseppje e drága földért fakad,
Azt fogja hirdetni, hazám, népem szabad!”
A csöppnyi település további látnivalója a tardosi úton álló Mária-kápolna, amely 1812-ben épült; oltárképe 20. századi eredetű. A község tájházát (Petőfi Sándor u. 88.), egy műemlékké nyilvánított egykori parasztházban alakítottak ki, gyűjteménye a helyi lakosok felajánlásaiból állt össze. A német-magyar nyelvű feliratú községháza Németországban többfelé látható iparos cégérfa áll. A nagykapu vasárnap is nyitva, és a bejárat boltozata alatt a hirdetőtábla melletti 8X8 farekeszben 64 darab kicsiny színes kártya kínálja a vidék helységeiben található turisztikai látnivalókat és néhány szálláshelyet is. Az udvaron, sok más helyi portához hasonlóan szép kerekeskút áll.
A kisebb autókonvoj útja a közös községű önkormányzat másik települése Tardos felé vette útját, elhaladva az út melletti harsogó zöld lankán heverésző, fényes, fehérfoltos, barna szőrű tehéncsorda mellett. Az 1617 lelket számláló Tardos a Gerecse egyik legmagasabban fekvő települése, melyet csaknem körül ölelnek a Gerecsei Tájvédelmi Körzet 400-500 méteres hegyei. A festői szépségű községet a közkedvelt teljesítménytúra, a Gerecse50 is érinti. Faluszerkezete több szempontból említésre méltó, hiszen jellegzetes utca-udvaros központja mellett a Bikol-patak völgyét követő zegzugos falurészlet is különlegessé teszi. A kőbányászat már a kezdetektől fogva fontos szerepet töltött be a település történetében. A római kortól bányászták az itt található jura-kori vörös mészkövet. A község orsószerűen kiszélesedő főutcáján áll az 1775-ben épített, barokk stílusú római katolikus műemlék plébániatemplom. Az utcaudvaros beépítési szerkezetű faluközpontban található a Kossuth-díjas Fekete Lajos turkológus szülőháza, emlékszobája és a helyi néprajzi kiállítás. (előzetes bejelentkezéssel látogatható), valamint Vörös Gábor tardosi születésű képzőművész emlékkiállítása.
A művelődési házban elköltött ebéd után a már több vallási és egyházi témájú könyvet is megíró vitéz Albert András, a rend református lelkésze rövid előadást tartott az 1568-ban Erdélyben kivívott vallásszabadságról. Abban az országban, ahol ezt követően az európai helyzethez képestbékében élt egymással három nemzet és négy keresztény vallás. A lelkész felajánlotta, hogy kérésre a témáról szívesen tart hosszabb tájékoztatást is.
A társaság ellátogatott a szomszédban lévő Régi Rádiók Állandó Kiállításához is. Ahol vitéz Tarnóczy András gyűjtő és rádiórestaurátor élvezetes, olykor korabeli gramofonzenével színesített bemutatója során megismertette a kivétel nélkül működő, több mint 130 darabos csöves-rádió gyűjtemény legkülönlegesebb darabjait, amelyek 24 év alatt gyűltek össze és 14 országból származnak. A restaurálásra 4800 munkaórát fordított a precíz mester.
A nap gazdag programja a Tardos-Stein Kőbánya Kft. üzemében zárult, ahol Szileszkiné Rendek Anikó a cég bemutatását követően többek között elmesélte, hogy a község határába eső ősrégi, úgynevezett Tardosi vörösmárvány (ami tulajdonképpen mészkő és a magas vastartalom miatt vörös) bányákból már kőbányászat már az Árpád kortól bizonyítható. Itt a mesterség apáról fiúra szállt. Így történt ez a Szilszek és az ő családjában is. A régi fóliánsokon feljegyezték, hogy Imre király innen szállíttatta a követ. 1487-ben és 1489-ben pedig Beatrix királyné a budai építkezésekhez 42 hajórakomány vörös mészkövet vitetett innen Budára. De jutott abból az a visegrádi várhoz, az és az Országháza építkezéséhez, a Duna parti fehér márványt bányászó Süttő kincséből egyaránt. Említeni kell még a Szent István Bazilikát, a Szépművészeti Múzeumot, Budapest fürdőit. Az ő „vörös kövük” a Kárpát medence területén sok kastélyt, várat, templomot, különböző épületeket díszít Pécstől Krakkóig, Bécstől Kolozsvárig számtalan helyen. Legyen az egy faragott kandalló, díszes párkány, ablak és ajtókeret, templomokban padlóburkolat, vagy éppen nagyszüleink síremléke.
Kőfaragók Tardoson és a mellette lévő Piszkén éltek, élnek. Külön érdekesség, hogy a rómaiak a bányáktól kőhordó utat építettek a Duna partjáig. Ezt az utat a középkorban is használták. Mi több a múlt század derekén a legmeredekebb szakaszt a márvánnyal megrakott befékezett szekerekkel a lovak hátsó lábukat behúzva a fenekükön csúszva tették meg. A nagy márványtömbök repedésibe a feszítőékeket még néhány évtizeddel ezelőtt a vezénylő ismétlődő munkadalára a német, szlovák, olasz és magyar szavakból sorából álló vers szavainak utolsó tagjára egyszerre lecsapó kalapácsütésekkel verték be. A kőfejtők munkadalát (vezérdalt) az utolsó vezénylő szerencsére magnetofonra énekelte.
Estefelé, hazafelé a vadban gazdag hegyvidéken az út fölött olykor összeboruló koronájú fák alatt suhanva szomorú látvánnyal köszöntünk el a kies vidéktől. Egy komótosan haladó horvát rendszámú autó elé a susnyásból váratlanul kiugrott őzike az árokba zuhanva kilehelte páráját.
Kőhalmi Dezső
Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
