Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Április 13-án szombaton Rendünk a Muhi csata 778. évfordulója alkalmából a  Muhi Önkormányzat és a Templomos lovagrend által rendezett megemlékezésen vett részt.

A rendezvény 10 órakor a Muhi Római Katolikus templomban kezdődött egy ünnepi Istentisztelettel.

A szentmisét követően megemlékezés volt a csata emlékhelyén, ahol ünnepi beszédet mondott Ádám Barnabás ezredes úr, aki a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és Honvéd Koronaőrség parancsnoka.

Ezt követően a sajószögedi Kölcsey Ferenc körzeti általános iskola Muhi tagiskolájának tanulói adtak egy szép emlékműsort.

Ezt követte az emlékhely megkoszorúzása, ahol koszorút helyezett el Tállai András Államtitkár úr, a megye Önkormányzati tisztségviselői,  civil hagyományőrző társaságok és természetesen Rendünk is.

A megemlékezés végén egy nagyon érdekes harci bemutatót tartottak a Templomos lovagrend tagjai, záróakkordként pedig a szokásos ágyúlövéssel ért véget a megemlékezés.

Ezt követően kötetlen beszélgetéssel egybekötött  állófogadáson vettünk részt a település művelődési házában.

vitéz Tóth László törzskapitány

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás