Vitézi Rend

Ez az esztendő nem várt meglepetést tartogatott a világnak ezen belül csonka hazánknak is.

Rendtársunk vitéz Gerecz Attila, már nagyon várta a tavaszt, hogy újra találkozhasson rendtársaival, rég nem látott barátaival, hogy eltölthessenek együtt egy kellemes napot. Sajnos a tavaszi kikelet más meglepetést hozott számára. Mint egészségügyi dolgozó már a múlt év végén tudta és érezte, hogy nagy baj lesz. Március hónapban bekövetkezett az, ami sokuk rémálma volt.

Főigazgatói utasításokat kaptak naponta, újabb és újabb eljárásrendeket kellett elsajátítanunk napról napra és a szokásos mindennapjaik is teljesen megváltoztak. Tudták, hogy a szabadságot egy ideig el lehet felejteniük, hiszen tisztában voltak vele, hogy mindenkinek a fronton a helye. Attila nem csak a napi „háborúban” vállalt részt, hanem már az első héten az „első sorba kérte magát.” Nem telt el egy hét és már ott is volt Budapesten és saját szemével tapasztalhatta meg ezt, a nagybetűs HÁBORÚT. Megállapította, hogy amíg egy nagy harcot fegyverekkel vívnak, ebben a helyzetben a fegyelem volt a leghatásosabb eszköz. Sokan ezt nem vették kellő komolysággal csak akkor, amikor megjelentek a médiában az első statisztikák.

Mint mentőszolgálatos dolgozó szinte az elsők között önként jelentkezett a frontvonalba egy márciusi reggelen. Oktatás, kiképzés, feladatok megbeszélése és már azon vette észre magát, hogy tetőtől talpig beöltözve indul megküzdeni egy olyan ellenséggel, akit nem láthat személyesen. Gyakorlatilag úgy érezte magát, mintha egy amerikai filmdrámába csöppent volna. Körülbelül úgy nézett ki, mint Dustin Hoffman a Vírus c. filmben. Fárasztó perceket és órákat követően ebéd közben gyors tapasztalatcsere és irány vissza, mert az ellenség nem áll meg ebédelni. Jelentések, referálások és a gyanús esetek (betegek) beszállítása a gyógyintézménybe és jött a reggel. Akik a frontvonalban dolgoztak, azok számára a műszak végére, a fáradság, mint fogalom átértékelődött.

A következő alkalmakkor már komolyabb feladatot kapott: fel kellet kutatnia az ellenséget, tehát mintavételezéssel bízták meg elöljárói. A metodika ugyanaz: előző éjszaka kevés alvás, sok izgalom, reggel sok kávé, oktatás, kiképzés feladatok megbeszélése, plusz a mintavételi egységek átvétele, beöltözés és irány a harcmező. A feladat nem volt túl bonyolult, de tudták itt hibázni nem lehet, itt a legkisebb figyelmetlenség vagy fegyelmezetlenség legrosszabb esetben az életükbe is kerülhet vagy megfertőzhetik szeretteiket. Tették a dolgukat felelősségteljesen, tudatosan, mert bíztak benne, hogy csak így győzhetnek!

És itt álljuk meg egy szóra, illetve egy kis történetre: történt ugyanis, hogy Attila mintavételre történő felkészülése közben, kopogtattak a mentőautó ablakán. Kiszállt és előtte egy kedves hölgy elnézést kérve annyit kért, hogy egy kérdésére válaszoljon. Annyi volt, csak amit tudni akart, hogy hogy bírjuk? Hirtelen nem tudta mit válaszoljon egy gyors sablont vagy azt, amit érzett. Nos, ő ez utóbbit választotta. Elmondta a hölgynek, hogy furcsa, de még ezen soha nem gondolkodott, mert teszi, amit vállalt, mert imádja a hivatását, és mert ezekben a vészjósló időkben ez a kötelessége is. A hölgy bátortalanul felé nyúlt, de ő figyelmeztette, hogy minden érintés magában rejtheti a veszélyt. Fátyolos szemmel csak annyit mondott: köszönjük és kérem, tartsanak ki, mert magukban van az utolsó reményünk. Na, itt Attilának is kellett egy mély lélegzetet venni és úgy folytatni fegyelmezetten a munkát. Búcsúzóul csak annyit mondott, teszem a dolgom, amíg ezt a Jóisten megengedi nekem.

Zárógondolat:

Jó volt személyesen megtapasztalnia, hogy a bajban összefog az ország. Na, nem „vezetői szinten” gondolta, hanem az emberek újra emberek lettek. A fronton küzdő egészségügyi dolgozók és köztük ők mentősök is, számtalan felajánlást kaptak. Csak pár dolog a teljesség igénye nélkül: ebédek, üdítők, édesség, energiaital, gyümölcsök, mosópor, lakás, autójavítási kedvezmények, személyszállítás. Egy ország fogott össze azokért, akik a mindennapok hősei az egészségügyben.

vitéz Korondi Miklós

székkapitány