Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

A gödöllői Teleki Pál egyesület szervezésében emlékeztünk meg egykori miniszterelnökünk gróf Teleki Pál halálának 77 évfordulójáról.  A megemlékezés meghitt és felemelő volt.

Az eseményen a Történelmi Vitézi Renddel közösen vettünk részt.

A Kárpát -medencei Vitézi rend képviseletében
v. Solymoskövi Péter törzskapitány úr
v. Teleki László v.hdgy
v. Gál Sándorné
Teleki Viktória vitéz jelölt volt jelen.

Rövid életrajza:

Politikus, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja, Horthy kormányzó közeli barátja. Az első világháború előtt a világ számos táján vett részt földrajzi expedíciókban. A trianoni békét követően szakmai érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar revíziós törekvéseket. 1920-ban külügyminiszter, 1920–21-ben miniszterelnök, 1938–39-ben közoktatásügyi miniszter, 1939-től ismét miniszterelnök. Az álatla vezetett kormány működésének idejére esett Kárpátalja visszacsatolása és a második bécsi döntésmegszületése. Bár látja, hogy az ország területi gyarapodásának a Németországgal szembeni elkötelezettség az ára, megpróbálja Magyarországot távol tartani nemcsak a háborútól, de a szorosabb német szövetségtől is. Ennek ellentmond a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás, melyet a Jugoszláviához való közeledéssel kísérelt meg ellensúlyozni. Az örök barátsági szerződés megkötése után nem sokkal végbement belgrádi katonai hatalomátvétel következtében politikája tarthatatlanná vált. Ellenezte Magyarország részvételét a Jugoszlávia elleni agresszióban, s végső kétségbeesésében az egyébként is labilis idegzetű Teleki 1941. április 3-án öngyilkosságot követett el.


 

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás