Az emlékművek és az összetartó nemzeti közösségek városa. Immár hagyománnyá vált, hogy itt emlékezünk az első világégést követő ország csonkító gyászos napra.
Vitéz Wandraschek Ferencz Antal és vitéz Nátz Zsolt székkapitányok évről évre tesznek róla, hogy ez a nap Lébényben emlékezetes legyen. Legutóbbi országos értekezletünkön – felszólalásomban felhívtam a figyelmet arra, hogy rendünk nem énközpontú, hanem befogadó az emberekhez közel álló közösség kell legyen. Aki példamutató magatartásával, tetteivel méltán kiváltja az emberek tiszteletét és utat mutat.
Idézem Pásztori Tibor Endre erdélyi főkapitány urat, aki anno, az általam szervezett 3 napos nyalkai rendezvényen ” Önfenntartó mezőgazdaság, félkészülés a vészhelyzetekre, a család a gyerek szerepe a nemzet megmaradásában” _ kijelentette: ” minden székely nemes és minden magyar vitéz, s aki még nem az, majd az válik belőle!”
S hogy mindez lehetséges, élő példa rá, hogy évről évre, a helyi embereket, közösségeket és vezetőket bevonva, egyre többen vagyunk ezen a rendezvényen. S ha oda megyünk, otthon érezzük ott magunkat. Mert az igazi összetartó erő _ a szeretet ereje összeköt bennünket. Az ember szeme a lelkünk tükre. És ha belenézel a befogadó, ember és nemzet szerető lébényi szorgos munkásember szemébe, tudod, hogy mindig mindenre van megoldás és összefogással bármi lehetséges!
Ahogy a díszvendég előadó, székely és tatár felmenőkkel rendelkező vitéz Dr. Hidán Csaba tanár úr fogalmazott ” a bátorság a szeretetből fakad. Bátor vagyok mert szeretem a családomat, gyerekeimet, a közösséget ahol élek, a nemzetemet, és megvédem őket, akár életem árán is.” Példának hozta fel a török nemzetet. Az ottani vezetők nem azt mondták, hogy
” nem akarok többé katonát látni „, hanem arra ösztönözték a katonáikat, hogy a hazát meg kell védeni, akár az életük árán is.
Példa legyen nekünk is a rongyos gárda és a székely hadosztály bátorsága, kezdeményező készsége és hősies kitartása.
Meg kell mindenkivel értetni, a magyar siker és felemelkedés senki ellen nem irányul.
Sabin Gherman erdélyi román történész írásai és kisfilmjei rámutatnak arra a valóságra, hogy évszázadokon keresztűl a nemzetiségek, ha baj volt, a háborúban és béke időben is összefogtak a nemzetiségek és közösen védték meg a nemzet, az ország becsületét és szabadságát. Erdélyországban az egyszerű magánemberek, románok, magyarok, szászok és székelyek évszázadokon keresztűl egymásra voltak és vannak utalva, ezt tudják és egymást, egymás kultúráját, szokásait, tudását ötvözik.
Olyan vezetőkre van szükségünk, akik a megértést, együttműködést segítik és tovább fejlesztik. Hogy ne egymás ellenségei, hanem egymás társai és barátai legyünk. Mert Jézus Urunk nem tett különbséget közöttünk, hanem azt tanította – szeresd felebarátodat és bocsáss meg még az ellenségeidnek is.
A magyar nép a mag népe. Töltsük be tisztelettel, becsülettel a ránk bízott feladatot. Minden nemzettársunk aki a Szentkorona országrészeiben él egyenlő és testvérünk! Tegyünk érte, hogy a magyar igazi feltámadás hozza el ezen országrészek jólétét egyetértésben e nemzettársainkkal, bármilyen nyelven is beszélnek, mert úgyis tudunk sikeresen közösen kommunikálni – az igazi szeretet nyelvén, melyet Jézus Urunk hagyott nekünk örökül.
Hogy beteljesüljön a jóslat és jöjjön el az igazi aranykor. Töltse be mindenki ott ahol van, azzal amije van, a szeretettel elvetett Mag szerepét. Hogy kikeljen, szárba szökjön és termést hozzon a mag, melyet Krisztus adott nekünk örökül. Gazdálkodjatok vele okosan, megfontoltan, eredményesen!
És közözösen, egymást tisztelve és szeretve, összefogva és bátran _ végre merjünk nagyok lenni _ Isten dicsőségében!
