Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

A Pest megyei Vitézi Törzsszék állománygyűlést tartott 2022. december 10-én (szombaton) délelőtt 10 órakor Cegléden, az Ipartestület Székházának „Retró” termében.

A Magyar Hiszekegy közös elmondása után vitéz Korondi Miklós székkapitány úr köszöntötte a megjelenteket, majd az előzetesen megküldött napirendi pontok szerint haladva vezette le az állománygyűlést.

Elsőként tájékoztatta a jelenlévőket a 2022. évben elhunyt rendtársakról, majd értékelte a 2022. évben elvégzett feladatokat. Elmondta, hogy hét megemlékezésen vettek részt és hét alkalommal koszorúztak a Kárpát-medencei Vitézi Rend képviseletében.

Május 14-én, 10 fővel vettek részt a Kecskeméten rendezett Vitézi Bálon. Szeptember 24-én több Pest megyei rendtárssal közösen, részt vettek Budapesten a Hazatérés Református templomban rendezett vitézavatáson. Ezen az alkalmon két rendtársukat (Osgyáni Erzsébetet és Sütő Attilát) avatták vitézzé.

Az idei esztendőben két rendtársukra is büszkék lehetnek: vitéz Gáll Sándorra, aki a Gyálon rendezett alkotói pályázaton gyönyörű grafikai művével a II. helyezést érte el és vitéz Bekő Dezsőre, aki ez év december 31-én délben 7. alkalommal rendezi meg Cegléden az Óévbúcsúztató csergetést. (lásd: www.vitezek.hu)

A rendtársak sajnálkozásukat fejezték ki, hogy ismételten elmaradt a Központi Állománygyűlés Budapesten.

A 2022. évi tevékenység értékelése után a 2023. évre tervezett feladatok megbeszélése következett. Új feladatként meghatározták, hogy minden olyan településen ahol a KVR-nek vitéze él, kötelességük a település megemlékezésein részt venni és koszorút is elhelyezni.

Korondi Miklós székkapitány előzetesen felvette a kapcsolatot vitéz Szilasi-Horváth Csabával a Történelmi Vitézi Rend mb. törzskapitányával és megbeszélték a két rendi ágazat közös koszorúzásainak lehetőségeit is.

A Kárpát-medencei Vitézi Rend részéről vitéz Kozma Miklós őrmester úr feladata lesz a megemlékezések és koszorúzások megszervezése és összehangolása a következő településeken (Alsónémedi, Gyál, Kiskunlacháza). Daruszentmiklóson és környékén a szervezői feladatot vitéz Sütő Attila vállalta. Jászkarajenőn élő két vitézünk (vitéz Hajnal Pál és Péntek József) feladata a település rendezvényein történő részvétel és koszorúzás. A Ceglédi rendezvényeken történő megjelenés és koszorúzás szervezését továbbra is v. Korondi Miklós székkapitány úr intézi.

További feladatként határoztuk meg, hogy azokon a településeken ahol a KVR-nek van vitéze, a jövőben feladata lesz az érdemszerző vitézek valamint leszármazottainak felkutatása, továbbá sírjainak felkutatása is.

A 2023. évben tervezünk Cegléden egy olyan előadást, melynek során elsajátíthatjuk a rovásírást. Erre az ország bármely pontján élő rendtársunknak lehet majd jelentkezni!

 

Korondi Miklós elmondta, hogy jelenleg két könyv megírásához gyűjti az anyagot: a Ceglédi Frontharcosok és a Kalocsai Járás vitézeinek felkutatásához.

vitéz Hajnal Pál vállalta a Pest megyei vitézek eddigi munkásságáról egy fotóalbum elkészítését.

Végül eldöntöttük, hogy a ceglédi temetőkben nyugvó elhanyagolt vitézek sírjait a Hősök Napjáig rendbe tesszük.

A hasznosnak mondható állománygyűlés, jó hangulatban és a megjelentek aktív közreműködésével telt.

Az állománygyűlés végén v. Korondi Miklós szkp. Áldott Karácsonyi Ünnepeket és egy jó egészségben eltelő, boldogabb Új Esztendőt kívánt a jelenlévők és szeretteik részére!

Zárásképpen közösen elmondtuk a „Magyar Hiszekegyet”.

v.Korondi Miklós

Székkapitány



WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás