Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Az ünnepi műsor során a Patkós Irma Művészeti Iskola növendékei mellett a Cegléd Táncegyüttes műsorát is megtekinthették az érdeklődők, valamint Németh Kristóf előadásában elhangzott a Nemzeti dal. Ünnepi beszédében Takáts László polgármester elmondta:

 

„Azért jöttünk össze itt a Szabadság téren, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából ne csak kívül, hanem legbelül, lelkünkben is ünneplőbe öltözzünk. Ilyenkor még erőteljesebben érezzük, ahogyan szerte a nagyvilágban egymáshoz igazodik milliónyi magyar szívdobbanás. Ilyenkor itt az idő, hogy végiggondoljuk, mit tettünk együtt és külön-külön azért, hogy a ránk bízott örökséget, a magyarságunkat megőrizzük, új tartalommal és értékekkel gazdagítsuk, hogy majd továbbadhassuk az utánunk következő nemzedékeknek.”

A megemlékezést koszorúzás zárta. A Kárpát-medencei Vitézi Rend nevében vitéz Dénes Dénes és vitéz Korondi Miklós vitézi hadnagy koszorúzott.

     

Korondi Miklós

Pest megye vitézi hadnagya

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás