Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Szent Jakab Templom

A lébényi templom patrónusa az Id. Szent Jakab apostol. Ő volt az első az apostolok között, aki vértanúságot szenvedett. Heródes Agrippa király végezte ki 42 körül. A spanyolországi Compostélában templomot emeltek a tiszteletére. A hagyomány szerint Szent Jakab térített Spanyolországban. Más hagyomány szerint ide hozták földi ereklyéit. A középkortól kezdve sírja fontos zarándokhely. Az El Camino zarándokúton vállalt fizikai erőfeszítések gazdag lelki gyümölcsöket teremnek. A magyarországi Szent Jakab út Budapesttől Lébényig 200 km-en keresztül vezet, segítve a zarándokok lelki elmélyülését.

Lébény 3.000 lakosú város 2013. július 15-e óta Győr-Moson-Sopron megyében, a Hanság szélén. (A Hanság (németül Waasen vagy Wasen) a Fertő tó medencéjének folytatása keleti irányban a Duna és a Rába hordalékkúpjai között. A lecsapolás előtt sok nyíltvize, tava volt. Táplálói: az Ikva, a Rábca (Répce). Fővízlevezető csatornája a Fertő-csatorna. Lecsapolása és szabályozása már a 18. században megkezdődött. A 19. század elején a Monumenta Hungarica második kötetében a Hanságot úgy jellemezték, mint ahol csak savanyú sás és nád létezik, és „az egész kaszálót inkább csupa zsombékokból öszveállott úszó földnek mondanád, mint rétnek”. A Hanságban járó szekerek alatt megsüllyed a talaj („mintha hintázna rajta az ember s meg meg felemelkedik a szekér után”). A szomjas munkás pedig egy kilyukasztott hosszú nádszállal tiszta vizet ihat.

A település ősidők óta lakott. Kr. u. 9-ben a Pannóniát meghódító rómaiak Quadrata néven katonai tábort létesítettek a mai városközponttól északra, a mostani Barátföldpusztán. Őket a hunok, keleti gótok, longobárdok, avarok követték. Lakott volt a magyar honfoglalás idején is. Története összefonódik a Benedek-rendi apátság történetével.

A kereszténység felvétele után a templomok építése a király és az egyháznagyok feladata volt. Az 1100-as évek végére a főúri réteg anyagilag annyira megerősödött, kialakult nemzetségi öntudata, hogy monostorokat kezdtek alapítani. Ezzel kialakult a nemzetségi monostorok típusa. Célja a nemzetség hatalmának, gazdagságának építészeti reprezentálása. A család temetkezési helyéül is szolgált. Ezekhez a templomokhoz tartozó kolostorok kis létszámú szerzetesközösségnek épültek. Az első nemzetségi monostor a zselicszentjakabi bencés apátság volt. Zselicszentjakab, később Kaposszentjakab, Kaposvár része lett 1950-ben. Ottó somogyi ispán, a Győr nemzetség őse a Kapos folyó mellett fekvő romos templomépületet 1061-ben megszerezte és I. Béla király engedélyével monostort alapított Szent Jakab tiszteletére. Templomát 1068-ban szentelték Salamon király jelenlétében. Ezek után sorra épültek a nemzetségi monostorok Magyarországon.

(folytatjuk)

Gőgh Tibor plébános

foto: v. Bognár Imre Tivadar

Látogasson el Lébénybe! Az M1 autópályától pár km-re fekvő kisváros szeretettel várja Önt. Nézze meg a templomot és a hozzá tartozó látogatóközpontot! A részletekről itt tájékozódhat. 

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás