A Kárpát-medencei Vitézi Rend Pest megyei Vitézi Törzsszéke 2018. november 15-én 18 órai kezdettel állománygyűlést tartott a Cegléd és Térsége Ipartestület Székházában.
A Magyar Hiszekegy közös elmondása után vitéz Korondi Miklós Pest megye vitézi hadnagya köszöntötte a megjelent rendtársakat, külön tisztelettel vitéz Solymoskövi Pétert Budapest és Pest megye törzskapitányát.
Az állománygyűlés sajtó nyilvános részében, a meghirdetett napirendek ismertetése előtt Korondi Miklós bejelentette, hogy a Kárpát-medencei Vitézi Rend 2018. október 27-én, Budapesten tartott Tisztségviselői Értekezletén, vitéz Spindelbauer Attila rendtársuk aktív, kimagasló munkájáért Főszéktartói Dicsérő Oklevelet vehetett át. Ezt követően Korondi Miklós átadta dr. Jójárt György részére a Kárpát-medencei Vitézi Rend Magyarságért Érdemérmét. A főorvos úr az elismerést a „Téglába vésett történelem” című könyvéért és a műben megörökített II. Világháború utáni ceglédi fogolytábor foglyai emlékének ápolásért kapta. A kitüntetetteket nemzetes Szebeni Szilvia a Palmetta zenekar énekesnője, egy gyönyörű énekkel köszöntötte.
Az előre meghirdetett napirendek elfogadása után, bemutatkozott 4 fő avatandó társunk – Bekő Dezső, Bozsik József, Gáll Sándor és Szebeni Szilvia, majd Korondi Miklós röviden tájékoztatta a jelenlévőket a 2018. október 27-én tartott Tisztségviselői Értekezleten elhangzottakról. Ezután vitéz Solymoskövi Péter törzskapitány úr tartott egy színvonalas előadást a Vitézi Kódexről. Ezt követően megbeszéltük az év hátralévő feladatait és körvonalaztuk, hogy milyen feladatokat tervezünk a 2019-es esztendőben.
Örömünkre szolgált, hogy két új jelentkező is megtisztelte összejövetelünket. Az állománygyűlés jó hangulatban, a jelenlévők aktív közreműködésével zajlott. A rendtársak kérdéseire a vitézi elöljárók minden esetben kielégítő válaszokat adtak.
Korondi Miklós vitézi hadnagy – az est házigazdája – megköszönte a megjelentek részvételét, hasznos észrevételeiket, értékes javaslataikat, majd a Magyar Hiszekegy közös elmondása után az állománygyűlést bezárta.
vitéz Korondi Miklós
Pest megye vitézi hadnagya
Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.