Ipolyi Arnold római katolikus püspök születésének kétszázadik évfordulójára emlékezett a Kárpát-medencei Vitézi Rend Nógrád vármegye és Kelet-Felvidék Vitézi Törzsszéke 2023. október 22-én a kiváló egyházi polihisztor szülőfalujában, Ipolykeszin a település magyar lakosságával.
A jeles esemény alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a község templomában Parák József püspöki helynök, koncelebrált Hlédik László ipolysági plébános. Ünnepi beszédet mondott Böjtös Norbert, a felvidéki falu polgármestere. Ipolyi Arnold életművét Csáky Károly helytörténész, a magyar kultúra lovagja méltatta. A szentmisén az ipolybalogi Szent Korona Kórus látott el szolgálatot.
A templom oldalára elhelyezett márvány emléktábla megkoszorúzásában Rendünk nevében v. Dr. Kökény István tkp. vett részt.
A méltó megemlékezés a Himnusz és a Szózat közös elénekelésével zárult. Ezt követően a jelenlevőket agapén, szeretetlakomán látták vendégül a helyiek.
Ipolyi Arnold, született Stummer Arnold (Ipolykeszi, 1823. október 18. – Nagyvárad, 1886. december 2.) 1871-től besztercebányai, majd halála évében, 1886-ban nagyváradi püspök, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA igazgató tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a törökszentmiklósi templom plébánosa (róla nevezték el a város könyvtárát). A magyar művészettörténet egyik úttörője. Terényi Lajos alispán és országgyűlési képviselő bátyja. 1878-tól 1886-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.
v. Dr. Kökény István tkp.
Notice: Trying to access array offset on value of type bool in /web/vitezek/vitezek.hu/wp-content/themes/vrthemev2/template-parts/pic-slider.php on line 23
Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in /web/vitezek/vitezek.hu/wp-content/themes/vrthemev2/template-parts/pic-slider.php on line 28