Vízkeresztet követő vasárnap Tápszentmiklóson megemlékeztünk a történelem azon pillanataitól, amelyek bizonyítják, hogy amikor a magyart térdre kényszerítik, mindig fel tud állni.
A madéfalvi vérengzés- vagy madéfalvi veszedelemre, a nagyenyedi magyar mészárlásra, valamint Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert erdélyi magyar író és költő születésnapjára emlékeztünk és emléküknek, a hősöknek, mártíroknak adózva imádkoztunk Tápszentmiklóson a református templomban.
Az istentisztelet után méltattuk rendtársunk, vitéz – lovag András Albert kisfiának kiemelkedő művészi teljesítményét, miután a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös, a Duna tévécsatornán élőben közvetített Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató verseny döntőjében – a Tápszentmiklósi (Győr körzet) Albert Csaba, Szóló és páros tánc kategóriában csoportja legjobbja lett. Ez alkalommal került átadásra a győztes Albert Csaba részére a Kárpát-medencei Vitézi Rend, Vitézi székének dícsérő és elismerő oklevele.
vitéz Magyarbölkényi Demeter György
Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.