2021. augusztus 20-án a Szent István templomban voltunk egy szép szentmisén. Ezután emlékeztem meg Horthy Istvánról. Augusztus 20-án a legtöbben Szent István királyra és az új kenyérre emlékeznek. Ez talán természetes is. Ugyanakkor 1942. augusztus 20-án repülőgépével lezuhant és hősi halált halt vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes, tartalékos főhadnagy. Háború volt, katona volt, ő csak a kötelességét teljesítette. A baleset után sok minden elterjedt. Özvegy Horthy Istvánné, Ilona asszony szerette és becsülte a férjét. Tudta róla, hogy kiváló pilóta volt. Megítélésem szerint csak a német szabotázsba menekülhetett. Ez kizárható. A repülőteret fegyveres őrség védte. Nappal észrevették volna, ha gyanús személy ólálkodik a repülőgép mellett. Éjszaka pedig világosság nélkül szintén nem sokat lehetett volna tenni. Másrészt a repülőgépet a felszállás előtt ellenőrizték. Felmerült az italozás vádja is. Szemtanúk bizonyítják, hogy erre nem került sor. Horthy István református volt, tehát a névnapját nem augusztus 20-án ünnepelte. A balesetben szerepet játszhatott az is, hogy az eredetileg olasz gyártmányú repülőgépeknek a kabinját páncélozni kellett Ez természetesen a gép repülési tulajdonságait megváltoztatta. Ezzel a konstrukcióval Horthy Istvánnak nem sok ideje maradt gyakorolni. Horthy István közismerten angolbarát volt. Halálának napján ő is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.
vitéz Pintér István történész, a Kárpát-medencei Vitézi Rend törzskapitánya
fotó: ifj. Pintér István