A Cegléden élő Szebeni Szilvia nemzetes asszony az erdélyi Máramaros megyében lévő Szamosardói Kós Károly Általános Iskola és Szórványkollégium tanulói megsegítése céljából gyűjtést szervezett, melyhez kedves barátnője Böcskei Rita is csatlakozott.
A meghirdetett jótékonysági akcióra, szép számmal érkeztek adományok (ruha, cipő, élelmiszer!, könyv, tisztító- és tisztálkodó szer, játék…stb.). Mivel a saját autóba nem fért be a sok adomány és nem sikerült furgont sem szerezni felajánlásként az útra, így kedvezményesen, de bérelniük kellett egy kisbuszt, amellyel az összegyűlt adományok nagy részét 2018. november 23-án kiszállították a kollégium számára.
Köszönjük Salamon Rolandnak – a Palmetta zenekar ritmusgitárosának, – hogy vállalta a sofőrséget ezen az úton. Nagyon hálásak vagyunk az eddigi adományokért, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!
A kiérkezéskor a kedves fogadtatás után, a konyha kamráját – a mellékelt fotók alapján – nagyon szépen sikerült feltölteni, amely nagy segítséget jelent a bentlakásos gyermekek étkeztetéséhez. A ruháknak, cipőknek is nagy hasznát tudják venni. A könyvek, írószerek, játékok és egyebek szintén nagy örömöt szereztek.
A tartós élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodó szerek gyűjtése továbbra is folytatódik, hiszen ezek fogynak el a leggyorsabban.
Az otthon maradt adományok (ruha, könyv) a továbbiakban összegyűlő adományokkal december 16-án fognak útnak indulni Szamosardóra. Addig a gyermekek karácsonyi kívánságait is igyekeznek teljesíteni, legyen az focis cipő, karaktercipő, vagy több funkciós számológép, hogy nekik is az kerüljön a fa alá, amire igazán vágynak!
“Ha segítesz másokon, az téged is épít, többé, jobbá tesz! Nem tudsz úgy átvinni valakit a csónakodon a túlsó partra, hogy Te magad is meg ne érkezz!”
Segítőkész munkájukhoz ezúton is tiszta szívből gratulálunk és Isten gazdag áldását kérjük életükre!
Tisztelt Nemzetes Hölgyek és Urak!
Aki szeretne a december 16-i jótékonysági akcióhoz csatlakozni adománnyal vagy szállító járművel, az a következő elérhetőségeken megteheti:
vitéz Korondi Miklós
Pest megye vitézi hadnagya
Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.