Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Vitezi Rend 00003

A Vitézi Rend vezetősége is képviseltette magát a rendezvényen.     Vannak nemzetünk történelmében, olyan események is, melyekre kevesebb figyelmet fordítunk. Nemzeti ünnepeink alkalmával többnyire olyan eseményekre emlékezünk, amikor törekvéseink, harcunk kudarcba fulladt. „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” szól a himnusz szövege, mintha még a számunkra még ismeretlen jövőt is, predesztinálva meg […]

vitezi-rend-trianon

A Vitézi Rend ezen a héten a gyalázatos békediktátummal foglalkozik. A téma szakértője, Dr. Raffay Ernő tavaly Budapesten tartott előadását nézhetik meg öt napon keresztül. Forrás: Youtube Szerkesztő: v. Fehér Csaba

segítség kérés

v. József Árpád főkapitány úr temetésével kapcsolatos információk. Május 13.-án 12 órakor a Mátyás templomban lesz a szentmise és búcsúztatás, utána Alcsúton lesz a temetőben a temetés. A Várba csak engedéllyel lehet behajtani, pl. rokkant kártyával. Parkolni nem lehet, csak a Bécsi kapu téren és környékén, a Dózsa tér és környékén óránként 440 Ft-ért. Max […]

Vitézi Rend Lébény templom

A Vitézi Rend tagjai rendkívül fontosnak tartják a nemzet jövőjét. Sajnos a jelen állapotok, a mentális környezetszennyezés, egyes politikusok idegen érdekeknek való elkötelezettsége jövőnkre nézve akár pusztulással is járhat. A Vitézi Rend minden törvényes eszközt bevet ennek megakadályozására. E sorozat is egy eszköz, mert hisszük, hogy a múlt megismerése nélkül nem építhető jövő. Túl azon, hogy […]

vitézi rend koszorú

2017. január 11-én a Kárpát-medencei Vitézi Rendet képviselve koszorút helyeztünk el a Miskolc Szemere kertben található doni kopjafánál megrendezett megemlékezésen, a városi Önkormányzat képviselője és civil társaságok jelenlétében. Koszorúzott: v. Tóth László tkp., v. Zombory István vhdgy. és v. Kovács Imre nemzetes urak.

Vitézi Rend-Magyar tájak

Lenyűgöző videósorozatot indítunk útjára, bővítvén kulturális rovatunkat. Csodálatos magyar tájakat mutatunk be olyan perspektívából, mely kevesek számára elérhető. Köszönet érte v. Tóth Balázsnak.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás