Vitézi Rend

A Kárpát-medencei Vitézi Rend hivatalos honlapja

Az ünnepi szentmise keretében emlékeztek a Doni áttörés eseményeire, amelyek során a magyar határőrök a Szovjetunió ellen harcoltak a II. világháborúban. A szentmise résztvevői megemlékeztek azokról a katonákról, akik az életüket adták a hazáért és a szabadságért. A szentmisét Pápai Lajos emeritus püspök celebrálta, az eseményen Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is emlékező beszédet mondott. […]


Győrben a Szent József templomban szentmisét ajánlottunk fel az üldözött keresztényekért és áldozatokért a Kárpát-medencei Vitézi Rend szervezésében. A Szent József templomot sok turista keresi fel, hogy megtekintse a neogótikus stílusú épületet, valamint az orgonát és a freskókat. A templomot körülvevő tér is nagyon hangulatos, és a környéken található étteremek és kávézók remek helyek a […]


A Nemzeti Gyásznapon az Első Lébényi Lokálpatrióta Egyesület szervezésében emlékezett a város. Rendünk képviseletében vitéz Albert Tibor őrmester, vitéz Fehér Csaba törzskapitány, vitéz Nátz Zsolt hadnagy és vitéz Wandraschek Ferenc Antal székkapitány vett részt. 


A lébényi Pozsonyi Csata emlékműnél koszorúzott  az Első Lébényi Lokálpatrióta Egyesület és a Kárpát-medencei Vitézi Rend nevében v. Nátz Zsolt hadnagy úr és v. Wandraschek Ferenc székkapitány úr. Ünnepi beszédet mondott Horváth Gábor könyvtáros, hadtörténész-technikus.


„Az igaznak emlékezete áldott.”  (Példabeszédek 10,7)  A Honvédelmi   Minisztérium  és  A Kecskeméti   Református   Egyházközség  katonai tiszteletadással  MEGEMLÉKEZÉST és KOSZORÚZÁST tart  A MAGYAR HŐSÖK NAPJA   alkalmából  a Kecskeméti Református Temetőben (Kecskemét, Irinyi u. 17/b.)  május 29-én, vasárnap 11 órától  Ünnepi beszédet mond:  Zsiga Tamás dandártábornok  Magyar Honvédséggel való Kapcsolattartásért Felelős  Államtitkári Főtanácsos  Megemlékezésünkre és tisztelgő főhajtásra, […]


Az 1. és a 2. világháborúban elesett honvédekre emlékeztek a felvidéki Ipolybalogon 2022. május 8-án vasárnap. Az ünnepség az Árpád-kori templomban kezdődött szentmisével, melyet főtisztelendő György Ferenc nemzetes plébános úr mutatott be. Ezt követően a megemlékezés a helyi temetőben felállított Hősök emlékművénél folytatódott, ahol az ünnepi beszédet Rendünk tagja, v. Dr. Kökény István mondta. Az esemény […]


Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulójára emlékezett az Ipoly-völgyének magyarsága a felvidéki Nagykürtösi járásban Ipolybalogon 2022. március 15-én délután.   Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyet a helyi plébános, főtisztelendő György Ferenc nemzetes úr mutatott be a település Árpád-kori templomában. Ezt követően a község temetőjében felállított kopjafánál helyezték el az emlékezés virágait a […]


V. Bognár Imre Tivadar rendünk fotóművésze és Süveges Jusztina tanárnő fotókiállításának megnyitójára várunk minden kedves érdeklődőt a meghívóban található időpontban.


A Don kanyarban elesett hősök lelki üdvéért a győri Székesegyházban Dr. Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök celebrált szentmisét. Az esemény után megkoszorúztuk a közeli hősi emlékművet.


Szentmise keretében emlékeztük az üldözött és áldozatul esett keresztény testvéreinkre Győrött a Kossuth utcai katolikus templomban.


WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com

Az oldal sütiket használ. Ha nem tudja, mi ez, kérdezze azt az EU bürokratát, aki ezt a figyelmeztetést előírta. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás